Fontos kiemelni, hogy a magyar-szlovák-horvát katolikus és protestáns vallási
gyökerekkel rendelkező közösség mellett, a görögkeleti gyökerű szerb
katonák is velünk együtt ünnepeltek karácsonykor – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Kovács Imre alezredes. 
A magyar kontingens parancsnoka hozzátette: „a karácsony a szeretet és a család összetartozásának az ünnepe is. Nem
feledhettük azonban, hogy békés, ámde műveleti területen tevékenykedünk,
ezért misszió szabályzatai alapján csak a személyi állomány tizedének
adatott meg az a lehetőség, hogy Magyarországon családjaival töltse az
ünnepeket.”
Sajnálatos módon az elmúlt időben még ha nem is az ENSZ
békefenntartói ellen, de a görög és török fél között történtek komolyabb
incidensek, melyek indokolttá teszik az itt létet, a karácsony napján
végrehajtott járőrözést, készenléti és ügyeletes szolgálatok adását, hiszen
nem feledhettük, hogy a török katonák és polgárok iszlám vallásukból adódóan
nem ünneplik a karácsonyt - emelte ki a parancsnok, akitől megtudtuk azt is, hogy a megosztott sziget északi oldalán állomásozó katonák számára a karácsony is ugyanolyan nap mint a többi: nekik nem jelent összetartozást, szeretetet, békét és megbocsátást.
A szigeten maradt magyar katonák számára az összetartozás, a baráti,
a békés hangulat az ünnepi asztalnál adatott meg, ahol a mára már tradicionálisan magyar (és
közép-európai) szentesti vacsorának tekinthető hal került az asztalra, mely
a magyar-szlovák szakács csapat munkáját köszönhetően kiválóan sikerült.
A
nemzetközi asztalnál, angol nyelven beszélgetve a szigeten
maradottak meleg szívvel gondoltak a a hazára, az otthonukra, a családi
ételek és sütemények ízére, a vallásukat gyakorlók a magyar misére, de
legfőképpen családjukra és azon szeretteikre akik már nem lehetnek velünk – mondta Kovács alezredes.
Mint megtudtuk, a magyar parancsnok karácsonyi köszöntőjét, hagyományteremtő szándékkal,
szlovák és szerb-horvát nyelven is elmondta.