A középkorban az édesítőszerként használt méz a cukrot helyettesítette, a szakácsok számos receptben említik. Ebből arra következtettek a tudósok, hogy ételként is felhasználhatták, a várakban pedig a nemeseknek és a katonai vezetőknek különítették el. Mások szerint inkább a mézsör hozzávalója volt – Krug azonban elveti ezt az elméletet, mondván, a sört és a bort sokkal nagyobb mennyiségben kellett volna tárolni, hogy ellássák vele a várban állomásozó csapatokat.

Krug egy másik magyarázatot említ: ez nem más, mint az orvosi. Régóta ismert a méznek a sérülések esetén való alkalmazhatósága, ugyanis a méz szerves savakat tartalmaz, antibakteriális, s hatékony a fertőzésekkel szemben – például a shrewsbury-i csatában súlyos nyaksérülést szenvedő V. Henrik angol királyt is mézzel kezelték. A mézet szédüléskor, köszvény és a különböző daganatok ellen is használták. S mivel a Skóciából származó méz rendszertelenül és kis mennyiségben érkezett, Krug szerint sokkal inkább orvosi célokat szolgált. Ez egyúttal arra is magyarázatot ad, hogy miért őrizték meg, s miért nem nyúltak hozzá a tűrőképességük határán levő, éhező katonák.